Bortúrán járt az Alumni

Lassan egy hónapja, hogy visszatértünk Egerből, az első PARIPA Alumni bortúráról. A túrán sok érdekes programon vettünk részt, valamint közelebbről is megismerhettük egymást. Pénteken érkezés után, az estét egymás megismerésével töltöttük az apartmanunkban. Amíg a pizzára vártunk, Zsombor szuper játékai adtak keretet a beszélgetéseknek, amely segített megalapozni a hétvége jó hangulatát, illetve mindannyian kicsit jobban megismerhettük egymást.


Szombaton a közös reggeli után Nándor készült egy remek előadással, ahol közösen elmélkedtünk és terveztük az Alumni jövőjét. Sok gondolatébresztő, fontos kérdés merült fel, amelyről a jelen lévő tagok csoportosan és egyénenként is kifejtették a véleményüket. Ebéd után Dániel mutatta be nekünk az Alumni újonnan elindult honlapját. A rövid bemutató után, közösen ötleteltünk arról, milyen irányba vigyük tovább a honlapot, hogyan fejlesszük tovább, töltsük meg tartalommal. A honlapot a bortúrán tettük elérhetővé a nagyközönség számára is, amire koccintottunk is egyet, mivel ez egy nagy mérföldkő az Alumni életében.


A honlappal kapcsolatos beszélgetések után a Maller-testvérek színvonalas előadást tartottak az 5G nyújtotta lehetőségekről. Az előadások után, közösen ellátogattunk a Gál Tibor pincészethez, ahol személyesen az ifjabb Gál Tiborral tettünk egy rövid látogatást a borbár pincéjében. Ezután 7 tételes kóstoló következett, hidegtálakkal kiegészítve. Remek borokat kóstoltunk és jókedvűen beszélgettünk. A borozás után még mindig nem volt vége a napnak. Miután este újra összegyűltünk a szálláson, meglepetés gyanánt felköszöntöttük Krisztiánt születésnapja alkalmából. Vasárnap a közös reggeli után, pakolás és takarítás következett. A bortúra lezárásaképpen egy nagy körben beszéltük át a hétvégén szerzett élményeinket, majd elköszöntünk egymástól.


Összességében egy nagyon jókedvű, szakmailag és az Alumni életének szempontjából is konstruktív hétvégét töltöttünk el közösen, ahol jól éreztük magunkat és közelebbről megismertük egymást. Reméljük, hogy ezen bortúra motiváló erőként fog hatni az Alumnira és a jövő évben is sikerül megvalósítani egy hasonló eseményt!

User Avatar

Lakatos Dániel

Related Posts