Bortúra vol. 2

A PARIPA Alumni immár másodjára járt bortúrán. Az eseményről Marton Zita összefoglalóját olvashatjátok.

Külsősként, a párom és néhány barátom révén volt lehetőségem részt venni egy kétéjszakás PARIPA Alumni közösségi programon július végén. Már a pénteki érkezéskor nagyon nyitott és barátságos hozzáállást tapasztaltam a láthatóan összeszokott közegtől.

Az egyik főszervező, Andris kíséretében, egy nagybevásárlást követően érkeztünk meg délután a badacsonyi kempingbe, majd a becsekkolást követően már meg is történt az első csobbanás a kemping strandján. A tervezett létszám további része is megérkezett a délután folyamán, úgyhogy a következő programon a grill beüzemelése és az ételek előkészítése volt, amely amellett, hogy egy isteni végeredményhez vezetett, jóízű beszélgetésekre és egymás jobb megismerésére is lehetőséget adott. Szombat reggel, a reggelit követően a vizes VB és a bogrács felállítása vitte a prímet. Mialatt aranyérmet szerzett a magyar férfi vízilabda válogatott, egy fantasztikus chilisbab is felkerült a tűzre, ám még ebéd előtt egy kiemelt napirendi pontra került a sor.

Zsombor és Nándi kezdeményezésére egy nagy körben ült össze az egész csapat. Három témáról is szó volt az alkalom során, ebből a második kettő inkább belsős szakmai érintettségű volt, ami számomra kisebb relevanciával bírt, azonban az első téma keretében egy külsős számára is érdekes anyagot prezentáltak Zsomborék, a programszervezési útmutatót. Egy nagyon részletesen kidolgozott, nagyjából 20 oldalas dokumentumban foglalták össze egy-egy közösségi program leszervezésének menetét. Korábbi diákszervezeti tapasztalataim alapján, szerintem a tudásátadás kiemelt figyelmet érdemel egy szervezet életében, ezért örömmel lapozgattam a dokumentumot, amit egyébként általános felhasználásra is alkalmas, nem csak PARIPA Alumni tagként.

A szakmai programot követően ebéddel és fürdéssel töltöttük a délutánt, majd este kisbusszal indultunk az esemény névadó programjára, a borkóstolóra, amely második alkalommal immár hagyományteremtő jelleggel bírt. A Borbély Birtokot látogattuk meg, ahol 6+1 tétel megkóstolása közben Borbély Tamás mesélt a borászat mesterségéről, a családi hagyatékról, szőlőfajtákról és a kóstoló végeztével kérdéseinkre is készséggel válaszolt. Az estét a kempingben egy közös koccintással és jó hangulatú beszélgetéssel zártuk. Vasárnap reggel a közös reggeli után rendrakás és takarítás következett, majd a heves eső következtében gyorsan elhagytuk a szállást.

Mindent összegezve egy nagyon kellemes közösségi és szakmai programnak lehettem részese a hétvége alatt, mely során közelebbről megismerhettem a jelenlegi PARIPA Alumni tagokat és remélem, hogy a jövőben is látogathatom a külsősök számára nyitott eseményeiket.

User Avatar

Lakatos Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Related Posts